Minél régebb óta foglalkozom pilates alapú rehabilitációval, annál inkább beleszeretek a szakmámba. Rengeteg magán és csoportos óra után számtalan eset igazolja vissza, hogy milyen fantasztikus eredményeket lehet elérni vele. Tudatosság, erős és rugalmas izomzat, mobil kötőszövet, amely az egyik legfőbb kulcsa az egészségmegőrzésnek. Jöjjön most egy olyan történet, ami előtt végtelen tisztelettel adózóm. Amely példaértékű lehet mindenki számára tudatosságból, akaratból, pozitivitásból, kitartásból és egy fantasztikus módszer találkozásából.
Ahogyan én láttam:
1. Tudatosság. A legfontosabb. Figyelt a teste jelzéseire, és nemcsak figyelt, hanem hallgatott is rájuk. Érezte, hogy valami nagyon nincs rendben egy ideje. Hiába jár rendszeresen szűrésre, hiába mondják már nem először, hogy minden rendben. Belső érzékelése felülírta az orvosi diagnózist és nem tudott belenyugodni a válaszba. Elment máshoz is, és szembesült azzal, amit már egy ideje sejtett, hogy “igaza volt”. Hatalmas pofonként érte, hogy a korábban elhangzott ”minden rendben van, magának ennyi idősen nem kell aggódnia” véleményekkel ellentétben súlyos beteg és azonnali műtétre, valamint utána hónapokig, évekig tartó kezelésre fog szorulni. Jól érezte, és jól tette, hogy nem magyarázta meg magának azt, amit legbelül már tudott. És most, hogy már megvan a pontos diagnózis – rosszindulatú – talán még időben van, és kezébe veheti az irányítást. Jöjjön a műtét.
2. Rehabilitációs szemléletű pilates. Már egy ideje érezte, hogy valami nincs rendben a testével. Kevés az, amit eddig próbált és szüksége lenne valamire, ami komplex módon nyújt segítséget. Hozzám, a HArmónia Pilateshez fordult. Folyamatosan járt és megszerette a módszert. Aztán kiderült az, amit legbelül már tudott.
3. Akarat. Hihetetlen erővel folytatta, hogy a műtétig stabil maradjon az erőnlét és minél mobilisabb, jó nyirok- és vérkeringésű szövetekkel érkezzen el az operáció ideje. Amint lehetett újra elkezdte a rehabilitációt. Egészen az alapoktól újra felépítettük és visszahoztuk az erőnlétet, ügyelve a szövetek mobilitásának megőrzésére, hogy minél nagyobb teret adhassunk a gyógyulási folyamatoknak.
4. Kitartás: A gyakorlatokat mindig az aktuális állapothoz és célhoz igazítva nemcsak visszanyerte az erőnlétét, de már sokkal erősebb és mobilisabb annál, mint amikor először látogatott el a stúdióba. A rehabilitációs célú gyakorlatokat fokozatosan felváltotta a funkcionális edzés. A jó erőnlét és közérzet mellett pedig a külalak változása csak a bónusz.
5. Pozitivitás: Nem adom fel! Jövök tornázni amíg csak tudok, mert érzem, hogy jót tesz. Befelé figyelek és mindent megteszek, amit pozitívnak érzek a testem és lelkem szempontjából. A test és a lélek szétválaszthatatlan, most a testen a fókusz, de vele együtt gyógyul a lélek is.
Végtelenül hálás vagyok, hogy munkám során olyan emberekkel találkozhatok, akiktől én is sokat tanulok. Példát mutatnak és ezzel erőt adnak. Pozitív hozzáállásukkal feltöltenek, így repülnek a velük töltött órák. Nem utolsó sorban pedig visszaigazolják a HArmónia Pilates módszerét, melyet 10 év tapasztalata, megfigyelései és tanulmányai alapján állítottam össze, hoztam létre. Melyet továbbadok óráimon és képzéseimen, vendégeimnek és oktatóimnak egyaránt.
Horváth Anita
A kép csak illusztráció!