Gondolatok a változókorról mozgásterápiás szemszögből

50 fölöttiként pár éve már foglalkoztatnak a változó korral járó kérdések, tények és hiedelmek. Ezzel kapcsolatban leginkább az, hogy mit tehetek azért, hogy minél tovább megőrizzem az egészségemet. Mivel a mozgás a munkám és rengeteg hölgy jár hozzám, a HArmónia Pilates Stúdióban szélesebben látok rá a változó kor környékén lévő nők „állapotára”.

Tapasztalataim szerint a negyven fölötti létnek számtalan előnye lehet. Például a tudatosság, egyfajta bölcs hozzáállás, amellyel rendelkezve – változó kor ide vagy oda – sokat tehetünk magunkért.

Szinte minden, ami a médiában vagy az interneten ezzel kapcsolatban található betegségtudatot kelt. Már a negyvenes évektől hőhullámok, hangulatingadozás, alvászavar, súlygyarapodás, csontritkulás, vizelettartási problémák, hüvelyszárazság biztos bekövetkeztére hívják fel a figyelmet.

Szóval nagykabátot már ne is vegyünk .Ami nálam veri a biztosítékot – vendégeim most biztosan mosolyognak- a senior torna 50 felett. Ezt konkrétan kikérem magamnak 🤸‍♀️majd talán 80 fölött. Egyébként a 70 plusszos Marika 3 órát tol le egymás után a Stúdióban. Az már nagyon régen volt, amikor még azt állították, hogy az izomzat nem fejlődik 40 felett.

Kétségtelen, hogy a hormonális változások előbb-utóbb mindenkinél megjelennek. Az én tapasztalatom szerint ezek a változások valójában csak felerősítik azt a természetes folyamatot, ami a szervezetet egyébként is érintené 50 körül és nem csak a nőknél, hanem a férfiaknál is. Természetesen őket ez az időszak másképpen érinti.

A változókor tüneteit én a mozgás oldaláról közelítem meg:

Hőhullámok: talán ez a leggyakoribb, legtöbbeket érintő kellemetlenség. Meggyőződésem, hogy önmagukban kevesebbszer jelentkeznének, ha nem lenne a korunkra jellemző nagymértékű stressz. Az éjszakai hőhullámokat akár mini pánikrohamoknak is felfoghatjuk és sokszor már az is csökkenti őket, ha nem idegesítjük fel magunkat azzal, hogy már előre várjuk, hogy pocsék éjszakánk lesz miattuk. Természetesen a mozgás ebben is segítségünkre lehet mind a stresszoldás, az éjszakai alvás elősegítése és kedvező élettani hatásai miatt. Meggyőződésem, hogy az edzett szervezet jobban viseli a hőhullámokat, kevesebb jelentkezik, hamarabb véget ér és ha éjszaka jelentkezik, könnyebb visszaaludni.

Hangulatingadozás: újra a stresszes életmódot említeném meg, mint ami fokozza a felborult hormonális egyensúly hatásait.

Alvászavar: visszatértünk a hőhullámokhoz és a stresszhez. Mozogjunk! Végezzünk olyan mozgásformákat, melyek ellazítanak. Pl a pilates erre is jó!

Súlygyarapodás: kétségtelen, hogy lassul az emésztés. A táplálkozás és a mozgás életmódváltás formájában ebben is segít.

Csontritkulás: a testünk arra született, hogy mozgassuk, terheljük. A csontriktulás egyik legjobb megelőzése az mozgás! A súlyzóval, saját testsúllyal végzett terhelések– a stúdióban ezzel is dolgozzunk pl a Flow vagy az Eszközös Pilates órán – és a becsapódással low-impact-tel járó mozgásformák. Pl. a futás, aerobik, tánc stb. A csont akkor erősödik, ha terhelik. Ez idősebb korban is igaz. Ha nem terhelik, akkor a szervezetnek nem lesz szüksége arra, hogy megerősítse. Akárcsak az izomzatnál a mozgásszegény életmód miatt nincs szükség erős izmokra.

Vizelettartási problémák: a záróizomzat alapjában véve megfelelő tónussal rendelkezik. Itt nem beszélhetünk tömegnövelésről. A mélyizmoknál leginkább az állóképesség és a megfelelő izom-ideg kapcsolat hiánya szokott gondot okozni. Mélyizomtornával, Pilatessel – Pilates Balance óra – ez kiküszöbölhető, illetve nem is fordul elő.

Hüvelyszárazság: tapasztalataim szerint az 50 körüli nőknél már általánosan jelentkeznek mozgásszervi problémák, melyekre sokan megoldásul – akár életük végéig – rendszeresen és hosszútávon szednek fájdalom és gyulladáscsökkentőket. Ezeknek a hosszútávú mellékhatása, hogy általánosan károsítják a testünkben több helyen is található nyálkahártyát.

Kötőszöveteink zsugorodása az öregedési folyamatok természetes velejárója nőknél és férfiaknál egyaránt. Biztosan mindenki látott már összetöpörödött néniket, bácsikat. A zsugorodott kötőszövet – mintha mosásban összement ruhában mozognánk – összenyomja a csontokat, izületeket a mozgásszervi problémák 80 %-át ez okozza.

Ezért is fontos olyan mozgásformákat életmódszerűen beiktatni mint pl a Stretching/mobility, és maga a Pilates vagy pl. a Jóga is. Melyek karbantartják a zsugorodó kötőszövetet, ezzel megelőzhetjük, csökkenthetjük az idővel jelentkező mozgásszervi problémákat és meg tudjuk előzni azt, hogy életünk hátralévő évtizedeiben szenvedjünk a rendszeresen szedett gyulladáscsökkentők mellékhatásaitól.

Azt is kevesen tudják, hogy az immobil, kiszáradt, összetapadt kötőszövet nem is képes felvenni a megfelelő mennyiségű vizet, hiába iszunk meg napi 3-4 litert.

A pilatesnek főleg a HArmóni Pilates Stúdióban megtalálható Pilates Balance órának rendkívül sok pozitív egészségügyi hatása van. A speciális hasizomgyakorlatokkal nemcsak az izomfűzőnket, a haránthasizmot erősítjük, ezáltal karcsúsodunk továbbá megelőzzük és kiküszöböljük a derék és gerincfájdalmakat, hanem a speciális hasizom és mélyizom technika hatásos az inkontinencia és az aranyér ellen is.

Általa átmasszírozzuk a belső szerveket, aminek következtében gyorsul az anyagcsere, oxigénnel dús vér áramlik a belsőszervekbe, javul a keringés, a hormontermelés és a hormonális egyensúly is. Az órákon alkalmazott légzés oldja a stresszt és a koncentrációs zavarokat.

Kétségtelen, hogy testünk karbantartása idősebb korban több időt és ráfordítást igényel, de megéri, ha a hátralévő 20-30-40 évünkre gondolunk.

Horváth Anita

Stúdióvezető

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close